2023. június 27., kedd

Összefonódva - első közös kiállítás alapító tagjainknak


Az első közöskiálításnukon azt mutatattuk be, hogyan fonódik össze életünkben az önsimertet és a festés. Valamenyi alkotónk a személyes tablóján saját arspoéticában vall erről  a témáról. Részetesen olvashatók a Klubtatgjaink c. fejezetben.

Az első alig másfél hónap alatt lenagyobb festőink nyomába erdetünk, megismerkedve  az ő világukkal, és megpróbáltunk kacsolódni hozzájuk személyes éleményeken keresztül. Elsőként Van Gogh világát idéztük meg, majd következett Monet, Renoir, Munkácsy és végül Savador Daly zárta a sort.

A kiállítás plakátja, ami Kónya Kincső munkája

Érdeklődő tekintetek a megnyitón

Közreűködött Juhász Edit cselló művésztanár és tanítványa Tímár Rebeka

Újváry Katalin Meggyesi Éva: "Örülnünk kellene" című versét adja elő
Novák Magdolna, a 2004 óta működő Sorsfonó Önismereti Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, létezésük ars poeticája, az önmagukban szunnyadó kreativitásukat tettekkel hozzák a felszínre. Ezek leginkább az úgynevezett playback-színházi előadásaikban teljesedik ki. Azonfelül szerencsés találkozásnak véli azt is, hogy nemrégiben a G. Pataki Mária által vezetett Padlásterápia festőklubbal fuzionálva egy új alkotó műhely született: a Sorsfonó Alkotókör.

A mai tárlaton két csodálatos közösség sorsa fonódik össze – fogalmazott nyitóbeszédében Varga Tamás Békéscsaba alpolgármestere. Bevallotta, a következő gondolatokat Nagy Judittól, az egyik alkotóköri tagtól „lopta” el, aki a festészet szépségeit imigyen ecsetelte a kiállított munkái mellé: „A festés nem hízlal; nem kell elmenni otthonról; el lehet menni otthonról; mindegy, mit veszel fel a festéshez, milyen a frizurád, a sminked, a képed nem kritizál; a képeden változtathatsz, ha elrontod senkinek nem fáj (…) nem értem miért nem fest mindenki?”
"Legszívesebben hazatolnám a paravánt a Van Gogh képekkel" - mondta befejezésként


G. Pataki Mária ajándékot ad át az alkotókör tagjának Fachs Juditak

Lipták György, a Padlásterápia egyik alapítója.

Dobosné Lenke képei előtt

A menyitó pillanatait Milyó Pál egy kisfilmben örökítette meg, amit ezúton is nagyon köszönünk neki.

Milyó Pál filmje

Milyó Pál a következő gondolatokat fogalmazta meg:
"Van, hogy az eredeti kezdeményezés kisiklik vagy vak vágányra kerülünek. Ez esetben egy olyan sorsközösség kerül előtértben akik korábban a meszeségben voltak. Van az a sors és van az a történetet amik az az idő vonalán összeérnek. Itt konkrétan a kreatív megjelenítés és a valóság élménye találkozik. Az alkotások és képi megjelenítése találkozója történik. Gondolj egy pillanatra és én megörökítem, hangulatban színekben történetben. Gratulálunk a közösségnek és az alkotóknak. Már csak értelmezni illik ki merre és hová tart. Legyenek részesei a közösség szellemiségének.

G. Pataki Mária nem csak mentor , de szellemiségével utat mutat a múltnak a feledésnek. Legyenek részesei a szabadságnak a fordulatoknak. És ezt megosztani a csoport embereivel és most ez esetben a kiállításon megjelentekkel nagy öröm, olyan mint egy beteljesedés. A képek önmagukban is sok mondanivalóval rendelkeznek de a benne rejlő szellemiség , gondolat néha megálljt parancsol. Rajtad múlik, hogy mit gondolsz alkotásba vagy éppen az alkotóra. Olykor az alkotó gondolatai jellenek meg a kép mögött, ha tudsz olvasni belőle egy különös világ nyílik meg előtted."

https://behir.hu/cimke/sorsfono-alkotokor, ahol még további éredekes részetek olvashtók a megnyitóról.





2023. június 20., kedd

Óperencia



”ÓPERENCIA”  - elindult az első nyertes közművelődési páyázátunk megvalósítsa

A "Méhkirálynő" cíű mesével indul a projekt


Kezdetben volt a találkozás…
Önismereti igényű emberek között, akik azon dolgozunk, hogy megvalósítsuk azt az életszemléletet, amely a tettel erősíti a kreativitást, és ápolja, hogy a találkozásokból valódi találkozások legyenek hiszen a tetthez es a kakcsolathoz ez a két fogalom közvetlenül hozzá tartozik. A kreativitás és a találkozás, amelyek kiegészítő és egybefonódó fogalmak tevékenységeinkben.

"Hiszen a természet az emberből csak természeti lényt formál; a társadalom törvények szerint cselekvő lényt; szabad lényt csak ő maga formálhat magából" (Rudolf Steiner)

Az egyesület egyik meghatározó műhelye a playback színházi játék, a pszichodráma módszer őse, az önismeret művészete.

Mindnyájan törekszünk a változásra, arra hogy fejlődjünk. Határtalan a tudásvágyunk, hogy megismerjük magunkat, múltunkat, megértsük lelki működésünket, környezetünk viselkedését, és reakcióinkat. 
Személyiségünk fejlesztése mára már mondhatni emberi kötelességünké vált, és ehhez komoly segítséget is kapunk mindennapjaink során.

A Sorsfonó Alkotókörben, melynek főbb tevékenységei a festés, ábrázolás köré szerveződnek, összekapcsolódva az írás, a mese, a zene ihletteremtő közegével. 

Alkotás közben olyan számunkra fontos szimbólumok is spontán megfogalmazásra kerülnek, melyekre tudatosan nem feltétlenül látnánk rá.

Lényeges sajátossága az alkotásoknak, hogy mindig több van bennük, mint amiről tudunk, vagy amit ki akarunk fejezni. A tudattalan tükröződik vissza bennük. Így a kész művek nem csak esztétikai élménnyel bírnak alkotójuk számára, hanem az alkotásokban rejtőző szimbólumok tükröt is tartanak elénk, összekapcsolnak minket saját tudatalatti működésünkkel.

Mivel a tudatalattinkból származó ősszimbólumok univerzálisak, így túlmutatnak az egyéni életúton: a kollektív tudattalanon keresztül problémáinkban az emberiség problémáira ismerhetünk, ami azzal a megnyugtató érzéssel jár együtt, hogy fájdalmainkkal és veszteségeinkkel nem vagyunk egyedül, és ahogy az emberiség életében már korábban is volt, most is van kiút.    

Kreatív találkozásokat kívánok a kiállításban megjelenő alkotásokkal,  a mögöttük felsejlő alkotóval, a kedves látogatónak  önmagával!                        
(Novák Magdolna 2023.06.16.)

A pályázat célja: Önismeret fejlesztés mesével, festéssel és playback színházi játékkal

Az első illusztrációk a Méhkirálynő című meséhez

Ebben a projektben a MESE ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZET erejével gazdagítjuk önismeretünket. A mesében megélt érzéseinket képekben, tárgyakban fogalmazzuk meg képzőművészeti eszközökkel. Beszélgetünk róluk, megosztjuk egymással és dramatikus, playback-színházban testtel festett képekké formáljuk át. Több szinten kapcsolódunk egymáshoz a témáinkhoz, az alkotásokhoz.

Az első illusztrációk a Méhkirálynő című meséhez

A Sorsfonó Alkotókörben 2023. június 12-vel  hetente 2 órában, összesen 12 alkalommal megkezdődtek a meseterápiás foglalkozások  Novák Magdolna meseterapeuta és G. Pataki Mária dekoratőr vezetésével.
Az első illusztrációk a Méhkirálynő című meséhez

A nyáron még a következő alkolommal várjuk új mesével a programban résztvevővket:
július 10.
augusztus 14.

Az első illusztrációk a Méhkirálynő című meséhez

2023. október első hetében a Népmese Világnapja kapcsán az elkészült alkotásokból kiállítást rendezünk a Csabagyöngye Kulturális Központban, az október 6-i kiállítás megnyitót a Sorsfonó Társulat playback színházi előadása teszi teljes élménnyé.

Az Alkotókörnek a  projekt keretében történő eseményei nyomon követhetők az "Aktuális foglalkozásról"  című oldalunkon.


Az első illusztrációk a Méhkirálynő című meséhez




2023. május 24., szerda

Sorsfonó Alkotókör


 Megszülettünk 2023. május 2.

Örömmel adom hírűl mindenkinek, ma déluán 16 órakor világra jött a Sorsfonó Egyesület legkisebb gyermeke, a Sorsfonó Alkotókör.

Egy fanasztikus édesanyánk van, G. Pataki Marcsi személyében. Példamutató gondossággal készítette elő születésünket.

Már az első perctől kezdve rendkívül értékes táplálékkal etetett Bennünket. Élveztük gyengéd, figyelmes törődő tanítását. 

A most alkuló közösség is jól érezte magát együtt. Várjuk a hétfői folytatást.

Drága Marcsi!

Az egyesületünk nevében köszönöm azt a sok-sok munkát amit az alkotókör megálmodásába és létrehozásába fektettél.

Kívánom, maradéktalanul valósuljanak meg szakmai álmaid. Az egyesületünk vezetése részéről amiben tudjuk, támogatjuk ezt a lekes, önzetlen munkádat.

Akkor kalandra fel, induljon a kreatív alkotás irányításoddal. Jó szelet az utadhoz KAPITÁNY!

 Galambosné Varjú Blanka, a Sorsfonó Önismereti Egyesület társelnöke.

Az induló lelkes csapat

Szültésnapot ünnepeltünk! 

A SORSFONÓ ALKOTÓKÖR megszületett, a kezdés épp úgy sikerült, ahogy elképzeltem! Szeretetteljes, nyugatató, alkotó légkör. Hétfőnként 16 órától élményfestés. Újabb jelentkezőket a június 16-án nyiló kiállításunk után tudunk fogadni.

Hálás köszönet a csodálatos stúdióért, a Csabagyöngye Kulturális Központnak. Igazi otthonra találtunk a Raamrom teremben.

G. Pataki Mária a Sorsfonó Alkotókör vezetője

A ünnepi torta, Pataki Marcsi alkotása és ajándéka volt


Otthonunk a Csabagyöngye Kulturális Központ

Minden hétfőn ebben az impozáns épületben alkothatunk, egy nagyon meghitt helyen, az első emeleti Ram-room teremben.  A hely szépsége és nyugalma nagyban elősegíti az itt folyó alkotómunka kitejesedését.            




































































G Pataki Mária portréja







2022. november 2., szerda

Magamról

G. Pataki Mária a Sorsfonó Alkotókör művészeti vezetője

 G. Pataki Mária, a SorsfonóAlkotókör művészeti vezetőjének hitvallása 

Célom bevezetni a művészet módszereit az életbe, hogy életet csináljunk a művészetből. Ezzel csatornát nyitunk a saját lelkünkhöz, hogy jobban megértsük és kifejezzük az érzéseinket. Segít az emlékezéshez, élményeink feldolgozásához. 

Ha képesek vagyunk olyat alkotást létrehozni, amit később is szívesen nézegetünk, egyensúlyban tart minket, pozitív megerősítést ad, segíti az önbecsülésünket, így a hétköznapokban is kiegyensúlyozottabbá válhatunk. 

Létre jön az alkotó kikapcsolódás, stresszoldás, személyiség építő, önbizalom növelő hatás. Az alkotások tükrözik a kísérletező kedvet, témák és hangulatok sokféleségét. 

Egy-egy kurzus után kiállításokat rendezünk. Ünnepeljünk!